Rólunk

Az első magyar speeddating - az eredeti

Mi az a RapidRandi?

2003 óta sokszáz ismerkedési lehetőséget szerveztünk, többezer 25-35 közötti fiatal cserélt nálunk kontakt-adatokat, sokszázezer izgalmas összepillantást követően… 

Hogy kik állnak a Rapid Randi rendezvények mögött?

A Rapid Randit két harmincas éveinek elején járó pár hozta létre. Szórakozóhelyi szemezéseken, kávéházi átpillantásokon, elszalasztott vagy elszalasztottnak vélt ismerkedési próbálkozásokon edződtünk mi is, aztán a szokásos „vakvéletlen” hozta, hogy megtaláltuk azt a különleges kapcsolatot, amelyben ma is élünk.

A "hagyományos" módszerek ideje nemcsak a mosóporok vagy a technológia világában tűnt le… Ismerkedni is lehet vadonatúj, vagány, vadító módszerekkel!

Ismerkedő rendezvényeket 2003 óta szervezünk, az eltelt években – köszönjük nektek! – egyre nyitottabb, és egyre ötletesebb ismerkedni-vágyókkal találkozunk, ezért a rendezvények számát, és a résztvevők körét is folyamatosan bővítjük. Reméljük, hogy a tendencia marad, és továbbra is folyamatosan nő azok száma, akik nyitottak a játékos, mégis véresen komolyra fordítható ismerkedési lehetőségekre.


RapidRandi: AZ EREDETI


A RapidRandi a „speed-dating” eredeti magyarországi meghonosítója, 2003 óta folyamatosan működik. Ezalatt a rendezvények sikeres lebonyolításának és a támogatott ismerkedés szervezésének jónéhány fortélyát megtanultuk.

Miért gondoljuk, hogy a RapidRandi csapat utánozhatatlan?

  • A 7x7 perces Rapid Randi rendezvényre vonatkozó garancia!
  • A rendezvényeink szinte mindig teltházasak.
  • Nem siettetünk, nem kapkodunk. Időt és személyes figyelmet adunk neked, hiszen számunkra Te vagy a legfontosabb.
  • Mindig csak a legmegfelelőbb, minden szempontból tökéletes helyszíneket választjuk.
  • Minden rendezvényünk zártkörű, külsős résztvevő nem zavarhat minket.
  • Figyelünk a részletekre: a gyertya az asztalon, a kellemes zene is sokat számít.
  • Ingyen ital/rágcsálnivaló a legtöbb rendezvényünkön.
  • Beszéljenek helyettünk a résztvevők, és a sajtó! Büszkék vagyunk a sikersztorikra és a jó hírnevünkre!!


Hogy mikor szerezhetnél saját, személyes tapasztalatot minderről?

Nézd meg a legközelebbi időpontot itt! Jelentkezz már most!


A Rapid Randi csapat magja:  


Ági, a Rapid Randi háziasszonya
Rendszerint Ágival találkoztok megerősítő telefonhívások során, a médiában, sőt néha egy-egy rendezvényen is összefuthattok vele. Három lányukról családi blogot vezet, amelyen szenvedélyes lelkesedéssel osztja meg a gyereknevelés, nagy utazások és apró felfedezések örömeit.

Zoltán, a legendás szpíker
Zoltán, Ágnes férje, mint Randimester és a Lakat Party szpíkere alkotott maradandót. Orgánumát jó- és rosszakarói Fábry Sándoréhoz hasonlítják. Emellett a csapat pénzügyőre, tulajdonosi rangú vezetője és a hosszútávú tervek bátor nagyot-álmodója.

Csaba, ötletgazda-társ
Csaba „lelkén szárad” a RapidRandi első weboldala, legtöbb nyomtatott szövege, és a kezdéshez szükséges lelkesedés jórésze. Csaba a reklámügynökségi világ neves szakembere, feleségét az egyik első Rapid Randi rendezvényen ismerte meg alaposabban.

Randimestereink

Ők azok, akik a fogadnak és búcsúztatnak téged a rendezvényen, akik szimpátialapot, flörtkártyát, esetleg újabb szíverősítőt nyomnak a kezedbe diszkréten, ők azok, akik oldják a hangulatot, új zsetont, kulcsot-lakatot, vagy dodzsemet osztanak neked. Jó, hogy vannak, mint bábák a szülésnél, mint mágusok a kalap és a nyuszi flörtje fölött...:)


A "kemény magot" az egyes rendezvényeken egyre bővülő segítői csapatunk támogatja. Ha kedved lenne beszállni, alkalmanként segíteni a szervezésben és lebonyolításban, írj nekünk itt.